Bencs Villa

Bencs-estek: zenés beszélgetés Tamás Attilával

Bencs-estek: zenés beszélgetés Tamás Attilával A Bencs Villa következő programja január 29-én, kedden 17.30-tól a Többszemközt Tamás Attilával. A Móricz Zsigmond Színház zenei vezetőjét Kováts Dénes faggatja majd pályafutásáról, a zenével való kapcsolatáról.  Tamás Attila a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Iskola igazgatója és számos zenei formáció tagja is. Mesél majd arról, milyen érzés vendéglátóhelyen, színházban, vagy éppen az Európai Parlamentben zenélni, s arról is, mennyire más odafigyelést kíván, ha egy énekest kísér zongorán, mintha nagyzenekart dirigál. 

Adytól és Adyról a Bencs Villában

Adytól és Adyról a Bencs Villában Január 22-én, kedden a magyar kultúra napja tiszteletére Ady Endrét idézzük meg a Bencs Villában 17.30-tól, a Bencs Irodalmi Estek keretében. Az Irodalmi Dominó szereplői: Nyomtató Enikő és Horváth Viktor színművészek, Karádi Zsolt főiskolai tanár és a házigazda, Kováts Dénes. Az est folyamán visszaemlékezések, levelek, naplórészletek és természetesen Ady-versek segítségével idézzük meg a száz esztendeje elhunyt költőt.

Bencs-estek - Beszélgetés V. Kulcsár Ildikóval

Bencs-estek - Beszélgetés V. Kulcsár Ildikóval Nagyon sokan voltak kíváncsiak V. Kulcsár Ildikóra a Bencs Villa tegnap esti rendezvényén. A Nők Lapja munkatársával, a tizenegy kötetes íróval Kováts Dénes beszélgetett.

Nyíregyházi irodalmárok estje a Bencs Villában

Nyíregyházi irodalmárok estje a Bencs Villában Négy nyíregyházi költő és író egy asztalnál – nem csak irodalombarátoknak! Nagy Zsuka, Kováts Judit, Antal Balázs és Csabai László lép a Bencs Villa pódiumára a Bencs irodalmi estek keretében október 2-án, kedden 19 órától.

Bencs-estek: Többszemközt Göttinger Pállal

A Bencs-estek Többszemközt c. beszélgetős estjeinek vendége szeptember 18-án, kedden 19 órától Göttinger Pál, a Móricz Zsigmond Színház főrendezője lesz. (Nyíregyháza, Bencs Villa, Sóstói u. 54.)

Petrusák János - Összeomlások

Összeomlások: Ideg, meg egyéb, avagy az ideg vonalban van Élet a szuterénben. Várakozások, csalódások, felemelkedések, összeomlások. Helyzetjelentés a mai valóságból!

Összeomlások: Ideg, meg egyéb, avagy az ideg vonalban van

Összeomlások - Petrusák János víg monodrámája Petrusák János víg monodrámája a 2018-as VIDOR Fesztivál műsorán. Az előadás augusztus 30-án ingyenesen megtekinthető a Bencs Villában, 17:00 órai kezdettel.

Régi pompájában fogadja vendégeit újra a Bencs Villa Nyíregyházán

Régi pompájában fogadja vendégeit újra a Bencs Villa Nyíregyházán 2018. augusztus 22-én megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a felújított Bencs Villa. Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere és Kirják Róbert a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója az ezen a napon szervezett ünnepélyes megnyitón átadta a Bencs Villát. A megnyitó ünnepségen részt vett Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkára, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Bencs Kálmán és fia Bencs Dániel, Bencs Éva, Bencs Andrea és Balla Gábor, a Bencs család tagjai.

Megújult a Bencs Villa

 2018. augusztus 22-én megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a felújított Bencs Villa Nyíregyházán. A megnyitó ünnepségen részt vett Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkára, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Bencs Kálmán és fia Bencs Dániel, Bencs Éva, Bencs Andrea és Balla Gábor, a Bencs család tagjai.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bencs Villa csatornájára