14. Szelektív Szombat Nyíregyházán

Az ÉAK Nonprofit Kft., valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2024. május 11-én immár 14. alkalommal szervezi meg a Szelektív szombat nevű családi napot.

 

Módosuló menetrend a Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza - Záhony vonalon

A MÁV tájékoztatása szerint a 100 Budapest — Debrecen — Nyíregyháza vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek május 2. és május 16-a között.

Májusban a Nagyszínpadon, nyáron a Rózsakertben várják a színházrajongókat

Életrevalók című előadásunkat közkívánatra május 3-án, pénteken 19 órától is műsorra tűzzük bérletszünetben, főbb szerepekben Horváth László Attilával és Gulyás Attilával - tájékoztatta szerkesztőségünket a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.

A LEGO gyár lett az ország legvonzóbb munkáltatója

Tizenegyedik alkalommal hirdették ki a Randstad Award nyerteseit, a díjjal az ország legattraktívabb munkahelyeit rangsorolják egy reprezentatív kutatás alapján. A magyar munkavállalók véleménye szerint 2024-ben a LEGO Csoport a legvonzóbb munkáltató hazánkban.

 

Oldalak

Egyéb híreink

Cigicsempész Záhonynál diplomata álcával

Hamis diplomatajelzéssel ellátott mikrobusszal szállította az adózatlan cigarettát az az ukrán férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a záhonyi közúti határátkelőnél füleltek le. Az autó sofőrje utasának diplomata mentessége mögé akarta rejteni a költségvetés megkárosító súlyos jogsértést. Az elkövetőt a pénzügyi nyomozók őrizetbe vették, tettéért akár nyolc évet is kaphat.

Helyi gazdaságfejlesztés Beszterecen

Beszterec Község Önkormányzata a Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Irányító Hatósága által a Helyi Gazdaságfejlesztés Program elnevezésű pályázati konstrukcióban 227,16 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Vasúton érkezett a csempészáru Záhonyba

Ötszáz doboz cigarettát rejtett az a fekete táska, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy személyvonat átvizsgálásakor találtak Záhonynál.

 

Leromlott városi területek rehabilitációja Máriapócson

Máriapócs Város Önkormányzata 2020. május 18. napján támogatási kérelmet nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez Leromlott városi területek rehabilitációja Máriapócson címmel, melyet a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államitikárság vezetője 278.505.999,- Ft, azaz kétszázhetvennyolcmillió-ötszázötezer-kilencszázkilencvenkilenc forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek ítélt.

Oldalak

Állás, munkaügyi hírek, karrier

Ingyenes munkajogi tanácsadás az Iparkamarában

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ingyenes munkajogi tanácsadással segíti a vállalkozókat a munkajog világában való eligazodásban. Szakértőnk segít értelmezni a jogszabályokat, ezen kívül felkérésre munkajogi tájékoztató anyagokat, iratmintákat készít.

A vasutas szakszervezetek aláírták a bérmegállapodást

17 százalékkal, de legalább 70 ezer forinttal keresnek többet a vasutasok januártól visszamenőleg - közölte a Vasutasok Szakszervezete, miután ma délelőtt aláírták a 2024 - 2026-os bérmegállapodást.

Kelet-Nyírségi Foglalkoztatási Paktum létrehozása

Nyírbogát Város Önkormányzata (konzorciumban a Kelet-Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulással és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatallal) 2016. augusztus 31. napján támogatási kérelmet nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez a Kelet-Nyírségi foglalkoztatási paktum létrehozására, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok vezetője 349 994 201 Ft, azaz háromszáznegyvenkilencmillió-kilenszázkilencvennégyezer-kettőszázegy forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek ítélt.

Energetikai korszerűsítés és munkahelyfejlesztés Nyíregyházán

A "GORGOC" Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 23,63 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Széchenyi Terv Plusz programban. Az európai uniós támogatás felhasználásával a cég eszközbeszerzést, megújuló energia alkalmazását, üzleti felhő szolgáltatást és munkavállalóinak képzését valósította meg.

Oldalak

Promóció

Nehéz rászánni magunkat az olvasásra!

A mai kor emberének olyan körülményekkel kell megküzdeni, amivel az elődeinknek soha sem kellett. Ez pedig nem más, mint a koncentráció fenntartása. A mai világban ugyanis rengeteg minden verseng a figyelmünkért. Nem elég, hogy milliónyi könyv, zene, újság, magazin, film és sorozat jelenik meg minden évben, sőt, talán számuk egyre csak nő, még az okoseszközök sem hagynak nekünk békét.

Programdús családi nyaralás Hévízen

Igaz, hogy még csak a tavasz kapujában kopogtatunk, de akik igazán luxusszínvonalú nyaralásra vágynak hazai berkekben, ráadásul országunk egyik legszebb vidékén, annak érdemes már most elkezdeni fontolgatni a szervezést.

 

Mi az a DCC, és miben segíthet a nyaralás során?

Az elektronikus fizetés megjelenésével és elterjedésével a határok még jobban eltűntek az egyes országok között. A bankkártyánkkal gyakorlatilag bárhol, bármikor tudunk fizetni, függetlenül attól, hogy alapból milyen devizában tároljuk a számlán az összeget. A DCC fogalma már nem egy ismeretlen dolog, de még mindig sokan nincsenek tisztában az előnyeivel.

 

Szeretsz társasozni?

Erre a kérdésre alig lesz olyan ember, aki azt mondaná, hogy nem. A klassz baráti, családi körben lejátszott menetek nagyon élvezetesek tudnak lenni, és sokszor számtalan aranyköpés és kedves sztori alapját adja egy-egy ilyen alkalom.

Oldalak