Falusi Húsvét Nyíregyházán

Ünnepeljék a húsvétot a Sóstói Múzeumfaluban! Már április 15-étől kezdődik a ráhangolódás, így a rendezvény minden napján lehetőségük lesz kipróbálni a hagyományos húsvéti tojásfestést.

A Rozsrétszőlő bekötőút felújítása

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 600 millió forint, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Rozsrétszőlő bekötőút (Nyugati 1. u./Déli Ipari Park bekötőút) felújítása” című, TOP-6.1.5-16-NY1-2020-00004 azonosító számú pályázat megvalósítására.

A nagy kedvencek évadával vár mindenkit a Móricz Zsigmond Színház

Fény derült végre a Nyíregyháza több pontján feltűnt rejtélyes óriásplakátok titkára: a Teátrum következő évadában, valamint a Rózsakertben is szerepel majd MÁZS és Hide the Pain Harold !

Útfelújítások Nyíregyháza-szerte

A kivitelező tájékoztatása szerint elkezdődik a Szarvas utca felújítása. Április 11-től (hétfőtől) a Szarvas utca páros oldalán a parkolók lezárásra kerülnek az Arany János utcai körforgalom és a Kereszt utca között. Az arra közlekedőknek sebességkorlátozásra, és kisebb mértékű forgalomkorlátozásra kell számítani, a kétirányú forgalom biztosítása mellett.

 

Oldalak

Egyéb híreink

Ismét muzsikál a múzeum

Ismét muzsikál a múzeum A Dolce Trio műsorával folytatódik a Jósa András Múzeumban az idei őszi sorozat szeptember 14 – én, csütörtökön 17 órától. Olasz slágerek feldolgozásával nyitotta repertoárját a Dolce Trio, majd ragtime, sanzon, latin tánczene, musical és filmzenék is műsorra kerültek előadásukban. Hol könnyű, hol komoly szórakoztató zene az övék.

Új hulladékos szelencék Örökösföldön

Cseréli a szemetes szelencéket Örökösföldön a NYÍRVV Nonprofit Kft. A városrészben 60 csővázas, vastagabb falú kosárral és merevítéssel készült hulladékos edényt helyeznek el a régi, tönkrement szemetesek helyett.

Módosult menetrend: Hatvan - Miskolc - Szerencs - Sátoraljaújhely/Nyíregyháza

Az 5508 sz. sebesvonat helyett közlekedő vonatpótló autóbusz menetrendje és a füzesabonyi csatlakozások biztosítása miatt a hbizonyos vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
 

Gyepszőnyeg helyreállítás a centerpályán

 Új gyepszőnyeget kap a Városi Stadion centerpályája. A NYÍRVV Nonprofit Kft. 300 m2-en cseréli és speciális műtrágyával látja el a fűfelületet, valamint további 100 kg fűmaggal felülszórják a területet. A gyepszőnyeg helyreállítása és a felület kezelése csaknem 800 ezer forintba kerül.

 

Oldalak

Promóció

A járműveink padlóját borító csúszásmentes platólemez jellemzőiről

A járműveink padlóját borító csúszásmentes platólemez jellemzőiről A haszongépjárműveink padlójának borítását nagyon gyakran csúszásmentes platólemezzel oldják meg. De miért ilyen népszerű ez a termék, mikor a kisteherautó padlójára terítik?

Egyedi ékszert keresel? - Válassz igazgyöngyöt!

Egyedi ékszert keresel? - Válassz igazgyöngyöt! Rövid összefoglalónkban bemutatjuk, hogy miért érdemes igazgyöngyből készült ékszert választani akkor, ha valami igazán egyedire vágynál. Ez főleg azért fontos, mert ha igazán minőségi ékszert keresel, akkor nem mindegy, hogy mennyi információval rendelkezel a vásárlás előtt.

Mesébe illő kilátás a legfinomabb falatokkal megfűszerezve

Mesébe illő kilátás a legfinomabb falatokkal megfűszerezve Budapest megszokott hétköznapi rohanós, nyüzsgős, zsúfolt életvitelét folytatva jó néha egy olyan napot tartani, amikor királynak és királynőnek érezhetjük magunkat. Ehhez mutatunk egy mesébe illő programot. Egy program, ahol mi lehetünk az uralkodók, és mások gondoskodnak rólunk. A helyet varázslatok védik, a mesebeli gonosz nem tud beférkőzni. Sőt, a helyszínt védelmező hétfejű sárkánynak már hosszú évekkel ezelőtt nyoma veszett.

Szépségápolás a C-vitamin erejével

Szépségápolás a C-vitamin erejével Hallottál már a C-vitamin pozitív hatásairól? A jótékony erejét nem csak az egészséged vagy a közérzeted javítására, hanem a szépségápolási rutinod felpezsdítésére, illetve a fakóvá vált bőröd felfrissítésére is használhatod.

Oldalak